Skip to main content

Egyértelmű győzelemmel indítottuk az idényt: csapatunk pénteken 9–0-ra diadalmaskodott a Galaci CSM felett a Román Kupa csoportkörében. Daniel Kuljas és Robert Timaru is két találattal mutatkozott be együttesünk mezében, illetve a 18 éves Málnai Zalán szintén feliratkozott a gólszerzők közé. Szombaton 15 órától a Sportul Studențesc, majd vasárnap 17.30-tól a címvédő Brassói Corona ellen játszunk a Cent alatti városban.

Az első harmadban érződött az idény eleji forma, bár többet kezdeményeztünk és támadtunk, a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A 14. percben megérdemelten szereztünk vezetést, ekkor Antal László átadását Róth Zoltán értékesítette (1–0). A Duna-parti gárda a második felvonásban fáradni látszott, ezt kihasználva fokozatosan bedaráltuk riválisunkat, a 31. percben Ilyés Tamás passzából Szergej Pajor növelte az előnyünket (2–0). Nem kellett sokat várni az újabb találatra, a 32. percben Antal László ismét az előkészítő szerepében jeleskedett, Róth Zoltán pedig másodszor volt eredményes (3–0). Az utolsó felvonásban Daniel Kuljas kezdte meg a gólgyártást, majd rögtön ezután a 18 éves Málnai Zalán ütötte a korongot a hálóba (5–0). Robert Timaru rövid idő alatt kétszer továbbított a kapuba, a hajrához közeledve Gecse Olivér célzott pontosan, aztán az 55. percben Kuljas beállította a végeredményt (9–0), így magabiztos sikerrel indítottuk a Román Kupa csoportkörét. A kiütéses győzelemből László Arnold is kivette a részét, hálóőrünk 25 védést mutatott be, ezek közül többször bravúrral hárította a galaci alakulat próbálkozásait.

Román Kupa, csoportkör: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM 9–0 (1–0, 2–0, 6–0)
Gólszerzők: Róth Zoltán (14., 32.), Szergej Pajor (31.), Daniel Kuljas (43., 55.), Málnai Zalán (43.), Robert Timaru (48., 49.), Gecse Olivér (54.)
Kapura lövések: 54–25
Büntetőpercek: 12–4
Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Pál Bence – Timur Raszulov, Ferencz Szilárd, Daniel Kuljas, Szergej Pajor, Ilyés Tamás, Antal Előd, Farkas Tamás, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László, Horváth Pál, Szabó Zsolt-Ákos, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Robert Timaru, Kertész Ákos, Málnai Zalán, Biró Ottó, László Hunor, Görbea Tivadar. Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Galaci CSM: Alex Olaru, Bogdan Enache – Cătălin Berdilă, Cristian Boldizsár, Szopós Ottó, Szevasztian Karpenko, Danil Martinov, Szőcs Attila, Benedek Roland, Nyika Sándor, Mihajlo Krasznozson, Iulian Corneanu, Ráduly Norbert, Robert Popescu, Andrei Bandrabur, Cezar Gheorghe, Andrei Caramfil, Vitalij Kiricsenko. Vezetőedző: Cătălin Berdilă.
Játékvezetők: Cristian Filip, Gabriel Radu, Teodor Filip, Flaviu Chinde.