Skip to main content

Csapatunknak semmi nem sikerült a helyzeteit jobban kihasználó Csíkszeredai Sportklub vendégeként, így 7–1-re kikaptunk a Vákár Lajos Műjégpályán. A mérkőzés az Erste Ligába és a román bajnokságba is beleszámított.

Rosszul indult számunkra a találkozó, ugyanis 49 másodperc elteltével hátrányba kerültünk: Becze Tihamér lövése a kapuvasról vágódott vissza, a kipattanót pedig Péter Balázs értékesítette (1–0). Ezt követően fokozatosan játékba lendültünk, ezáltal kiegyenlítettebbé vált az összecsapás. A folytatásban kialakítottunk néhány helyzetet, a harmad derekán egyenlíthettünk volna, azonban Molnár Zoltán a keresztvasat zörgette meg. Ellenfelünk kettős létszámfölényben ismét betalált, a 15. percben Becze Tihamér a jobb alsóba csúsztatott (2–0).
A csíkszeredai együttes a második felvonásban is szervezetten és higgadtan jégkorongozott. A 28. percben a megiramodó Becze Tihamér kísérlete Arany Gergely alatt a ketrecbe csorgott (3–0), aztán a 34. percben Szopos-Bőjte Szabolcs is feliratkozott a gólszerzők közé, amikor váratlanul a jobb felsőbe emelte a pakkot (4–0). A szünetig próbáltuk csökkenteni a különbséget, viszont a befejezésekbe rendre hiba csúszott, illetve Nyikita Melnyicsuk is remekül védett.
A zárószakaszban Molnár Zoltán az öltözőbe vonult, mivel a játékvezetők fejre-nyakra irányuló támadás miatt kiállították. A kék-fehér mezesek öt percig fórban támadhattak, amelyet az 50. percben kihasználtak: Fodor Csanád fordulatból a hálóba húzta a korongot (5–0). A hátralévő időben még inkább kinyílt az olló, Miro Lehtimäki megpattanó lövése a kapuban kötött ki, majd Biró Gergő emberelőnyben volt eredményes (7–0). A hajrában sikerült szépítenünk, az 59. percben Robert Timaru passza után Ilyés Tamás távolról célzott pontosan (7–1).

Erste Liga, alapszakasz: Csíkszeredai Sportklub–Háromszéki Ágyúsok 7–1 (2–0, 2–0, 3–1)
Gólszerzők: Péter Balázs (1.), Becze Tihamér (15., 28.), Szopos-Bőjte Szabolcs (34.), Fodor Csanád (50.), Miro Lehtimäki (54.), Biró Gergő (57.), illetve Ilyés Tamás (59.)
Kapura lövések: 37–32
Büntetőpercek: 8–35
Csíkszeredai Sportklub: Nyikita Melnyicsuk, Béres Szilárd – Salló Alpár, Kristó Csongor, Silló Arnold, Péter Balázs, Becze Tihamér, Kovács Előd, Láday Tamás, Fodor Csanád, Kirils Galoha, Miro Lehtimäki, Szekeres Róbert, Salamon Zoltán, Márton Botond, Ágoston Tamás, Biró Gergő, Burján Róbert, Szopos-Bőjte Szabolcs, Kozma Gergő, Mic Ádám. Vezetőedző: Staffan Lundh.
Háromszéki Ágyúsok: Arany Gergely, László Arnold – Timur Raszulov, Nagy Tamás, Molnár Zoltán, Molnár Zsombor, Daniel Kuljas, Antal Előd, Farkas Tamás, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László, Szabó Zsolt-Ákos, Horváth Pál, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás, Robert Timaru, Kernászt Máté, Barkó Gergely, László Hunor, Kertész Ákos. Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Játékvezetők: Cristian Filip, Gergely Lehel, Biró Mátyás, Kacsó-Casiadi Dániel.