Skip to main content

A Román Jégkorongszövetség (FRHG) közzétette a 2024–2025. évi felnőtt férfi bajnokság menetrendjét, amely szerint csapatunk szeptember 6-án a Gyergyói Hoki Klub vendégeként kezd. Az első hazai mérkőzésünk szeptember 8-án lesz, a gyergyószentmiklósi együttes látogat a Deme László Műjégpályára.

Az idény már augusztus 31-én elkezdődik, ugyanis a Szuperkupa-mérkőzésen a bajnoki címvédő Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub összecsap Bukarestben. Ezt követően a pontvadászat szeptember 6-án hét csapat részvételével rajtol, ugyanis a Sapientia U23 nem indul, miután 16 játékosát a környező klubok leigazolták. Alakulatunk szeptemberben kilenc mérkőzést játszik, hetet a bajnokságban és kettőt a kupában. A március 15-ig tartó alapszakaszban az oda- és visszavágó után még egy odavágót rendeznek, ami együttesenként 36 mérkőzést jelent, a bajnokság pedig március 22-én és 23-án négyes döntővel zárul.
Az Erste Ligában szereplő csapatok egymás elleni mérkőzései beszámítanak a román pontvadászatba is, ahol – az egymás elleni találkozók kivételével – csak hazai, román állampolgársággal rendelkező kapust nevezhetnek, az idegenlégiósok számát pedig háromra korlátozták. A szakszövetség három válogatott szünetet is betervezett: az elsőt november 4. és 10. között, majd december 9. és 15., illetve február 3. és 9. között.
A Román Kupában az előző szezonhoz hasonlóan a résztvevőket két csoportra osztották, az egyikbe az Erste Ligában játszó együttesek kerültek, a másikba pedig a többi benevezett gárda. Előbbi alakulatok esetében a magyar–román bajnokság első oda-vissza köre számít a csoportkörnek, míg a többi résztvevő gárda a kupában is lejátszik egy oda-vissza kört. A csoportokból az első kettő négyes döntőbe jut, amelyet majd február 1-jén és 2-án szerveznek. Az A-csoport győztese a B-csoport második helyezettjével, a B-csoport nyertese pedig az A-csoport másodikjával harcol a fináléba jutásért.

Csapatunk programja a bajnokság alapszakaszában:
* szeptember 6.: Gyergyói HK–Háromszéki Ágyúsok
* szeptember 8.: Háromszéki Ágyúsok–Gyergyói HK
* szeptember 11.: Csíkszeredai Sportklub–Háromszéki Ágyúsok
* szeptember 18.: Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok
* szeptember 21.: Sportul Studențesc–Háromszéki Ágyúsok
* szeptember 24.: Csíkszeredai Sportklub–Háromszéki Ágyúsok
* szeptember 28.: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM
* október 12.: Bukaresti Steaua–Háromszéki Ágyúsok
* október 16.: Háromszéki Ágyúsok–Csíkszeredai Sportklub
* október 19.: Háromszéki Ágyúsok–Sportul Studențesc
* október 26.: Galaci CSM–Háromszéki Ágyúsok
* november 2.: Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua
* november 19.: Gyergyói HK–Háromszéki Ágyúsok
* november 20.: Háromszéki Ágyúsok–Gyergyói HK
* november 22.: Háromszéki Ágyúsok–Sportul Studențesc
* november 23.: Háromszéki Ágyúsok–Sportul Studențesc
* november 27.: Csíkszeredai Sportklub–Háromszéki Ágyúsok
* december 17.: Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok
* december 20.: Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua
* december 21.: Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua
* január 10.: Bukaresti Steaua–Háromszéki Ágyúsok
* január 11.: Bukaresti Steaua–Háromszéki Ágyúsok
* január 17.: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM
* január 18.: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM
* január 22.: Gyergyói HK–Háromszéki Ágyúsok
* január 24.: Sportul Studențesc–Háromszéki Ágyúsok
* január 25.: Sportul Studențesc–Háromszéki Ágyúsok
* január 28.: Háromszéki Ágyúsok–Gyergyói HK
* február 14.: Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona
* február 16.: Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona
* február 25.: Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok
* február 28.: Háromszéki Ágyúsok–Csíkszeredai Sportklub
* március 2.: Háromszéki Ágyúsok–Csíkszeredai Sportklub
* március 7.: Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona
* március 14.: Galaci CSM–Háromszéki Ágyúsok
* március 15.: Galaci CSM–Háromszéki Ágyúsok

Csapatunk programja a Román Kupa csoportkörében:
* szeptember 20.: Sportul Studențesc–Háromszéki Ágyúsok
* szeptember 27.: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM
* október 11.: Bukaresti Steaua–Háromszéki Ágyúsok
* október 18.: Háromszéki Ágyúsok–Sportul Studențesc
* október 25.: Galaci CSM–Háromszéki Ágyúsok
* november 1.: Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Steaua