A mostani idényben utoljára léptünk jégre saját közönségünk előtt. A Brassói Corona elleni mérkőzés nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, mivel nem sikerült ledolgoznunk az első harmadban összeszedett háromgólos hátrányunkat, így 6–2-re kikaptunk a bajnokság felsőházában. Vasárnap 17 órától újabb nehéz összecsapás vár csapatunkra, ugyanis a címvédő Gyergyói Hoki Klub vendégeként zárjuk a középszakaszt.
Rosszul kezdtünk, 46 másodperc elteltével hátrányba kerültünk, ekkor Kóger Dániel továbbította a korongot a hálóba (0–1). Az 5. percben emberelőnyben egyenlítettünk, Róth Zoltán előkészítése után Antal László első próbálkozását bravúrral védte Tőke Zoltán, viszont csatárunk másodszor már nem hibázott, bekotorta a kipattanót (1–1). Rövid ideig örülhettünk, hiszen a vendégek a 7. percben fórban ismét átvették a vezetést, Molnár Zsombor lövésébe Andrei Vasile kapott bele, ezáltal a pakk a ketrecben kötött ki (1–2). A harmad derekán a barcasági együttes növelte előnyét, Kóger Dániel takarásból védhetetlenül a kapuba lőtt, majd 4 másodperccel a játékrész vége előtt Nicholas Wong is feliratkozott a gólszerzők közé (1–4).
A második felvonásban szervezettebben játszottunk, ennek köszönhetően a 39. percben szépítettünk, Markus Magnusson indítását követően Róth Zoltán volt eredményes (2–4). A zárószakasz elején ellenfelünk kétszer is létszámfölényben rohamozhatott, azonban ezeket kivédekeztük, aztán az 54. percben megvillant Philippe Cornet, ellentámadásból szépségdíjas találatot szerzett, amivel eldöntötte a találkozót (2–5). A hátralévő időben igyekeztünk csökkenteni a különbséget, több helyzetet kialakítottunk, ellenben ezeket nem értékesítettük. A Brassói Corona az 59. percben még kihasználta a védelemben elkövetett hibánkat, így Nicholas Wong beállította a végeredményt (2–6), a Corona pedig három ponttal távozott Kézdivásárhelyről.
Román bajnokság, rájátszás: Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona 2–6 (1–4, 1–0, 0–2)
Gólszerzők: Antal László (5.), Róth Zoltán (39.), illetve Kóger Dániel (1., 12.), Andrei Vasile (7.), Nicholas Wong (20., 59.), Philippe Cornet (54.)
Büntetőpercek: 14–10
Kapura lövések: 38–41
Háromszéki Ágyúsok: Béres Szilárd, László Arnold – Szabó Zsolt Ákos, Horváth Pál, Molnár Zoltán, Szergej Pajor, Lukas Žukauskas, Antal Előd, Markus Magnusson, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László, Kernászt Máté, Ferencz Szilárd, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás, Biró Ottó, Kertész Ákos, Nagy Tamás, Barkó Gergely, László Hunor, Görbea Tivadar. Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Brassói Corona: Tőke Zoltán, Patrik Polc – Matthew Stief, Farkas Tamás, Kóger Dániel, Philippe Cornet, Nicholas Wong, Bors Huba, Csiszér Csaba, Molnár Zsombor, Gajdó Balázs, Andrei Filip, Gajdó Tamás, Kovács Előd, Andrei Vasile, Roberto Gliga, Nicolae Vasile, Matei Gabrian, Dorian Bădițoiu, Andrei Zamfir. Vezetőedző: Matthew Myers.
Játékvezetők: Csomortáni Zsolt, Cristian Filip, Flaviu Chinde, Buzás Arnold.


