Csapatunk pénteken fordulatos és látványos mérkőzésen 6–4-re diadalmaskodott a Sapientia U23 felett a román bajnokság alapszakaszában, így a harmadik helyről vághatunk neki a rájátszásnak. Szombaton 18.30-tól ismét összecsapunk a Hargita megyei együttessel, ezúttal a Román Kupa csoportkörében.
Gyors gólváltással kezdődött az első harmad, hatvannyolc másodperc elteltével vezetést szereztünk, ekkor Antal László passzát Róth Zoltán értékesítette (1–0). A vendégek nem sokkal később válaszoltak, a 3. percben Noah Julin megkerülte a kaput, majd a hálóba húzta a korongot (1–1). A folytatásban több helyzetet kialakítottunk, azonban ezek kimaradtak, aztán a fegyelmezetten védekező ellenfelünk váratlanul előnybe került, a 12. percben Noah Julin csapott le a László Arnold előtt pattogó pakkra és másodszor is betalált (1–2).
A második játékrészt a Sapientia U23 kezdte jobban, a 23. percben Gidró Gergő kísérlete a ketrecben kötött ki, a 33. percben pedig Péter Andor büntetőből növelte a különbséget (1–4). Ezután megráztuk magunkat, kevesebb mint másfél perc alatt egyenlítettünk, riválisunk védelmi megingását kihasználva Szőcs Zalán szépített, ezt követően Lukas Žukauskas lövésébe Biró Ottó ért bele, majd Antal László előkészítéséből Gecse Olivér volt eredményes (4–4). Jens Brändström vezetőedző időkéréssel próbálta megszakítani a lendületünket, ellenben a 37. percben emberhátrányban átvettük a vezetést, Antal László újabb átadásából Róth Zoltán csúsztatott a hálóba (5–4).
A zárószakasz kiegyenlített küzdelmet hozott, aztán az 50. percben gólra váltottuk a létszámfölényünket: Gecse Olivér a rövid felsőbe továbbított, az előkészítő szerepében ezúttal is Antal László jeleskedett (6–4). A Hargita megyei alakulat a hajrában levitte a kapusát, viszont ezen időszakban is álltuk a zöld-fehér mezesek rohamait, ennek köszönhetően az eredmény nem változott, így tizenegy győzelemmel és öt vereséggel a harmadik helyen zártuk az alapszakaszt.
Román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Sapientia U23 6–4 (1–2, 4–2, 1–0)
Gólszerzők: Róth Zoltán (2., 37.), Szőcs Zalán (33.), Biró Ottó (34), Gecse Olivér (35., 50.), illetve Noah Julin (3., 12.), Gidró Gergő (23.), Péter Andor (33.)
Büntetőpercek: 16–10
Kapura lövések: 46–34
Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Béres Szilárd – Szabó Zsolt Ákos, Horváth Pál, Biró Ottó, Szergej Pajor, Lukas Žukauskas, Antal Előd, Markus Magnusson, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László, Kernászt Máté, Ferencz Szilárd, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás, Barkó Gergely, Nagy Tamás, Kertész Ákos, László Hunor, Király Ádám. Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Sapientia U23: Islik Mihály, Biró Nándor – István Sándor, Baraboi Csongor, Szymon Fus, Ágoston Tamás, Noah Julin, Incze Béla, Davis Kinne, Farkas Alpár, Péter Andor, Márton Tamás, Málnai Zalán, Váncsa Krisztián, Vaslabán Csongor, Kozma Gergő, Mic Ádám, László Kende, Erőss Ervin, János Dávid, Gidró Gergő, Bogács Tamás. Vezetőedző: Jens Brändström.
Játékvezetők: Bandi Csaba, Cristian Filip, Teodor Filip, Simon Roland.


