Skip to main content

Csapatunk szombaton újfent igazolta a papírformát a Sportul Studențesc ellen, amelyet ezúttal 11–3-re múltunk felül a pontvadászat alapszakaszában, így idénybeli hetedik győzelmünkkel őrizzük harmadik helyünket a táblázatban. Legközelebb október 25-én és 26-án a Galaci CSM vendégeként játszunk kupameccset és bajnoki találkozót.

Kissé álmosan, bár így is esélyeshez méltón kezdtük a mérkőzést, az 5. percben kétszer is betaláltunk: előbb egy ellentámadás végén Márton Koppány passzából Részegh Zsolt volt eredményes, aztán Szabó Zsolt Ákos megpattanó lövése landolt a hálóban (2–0). A vendégek hamar szépítettek, a 6. percben Iulian Chițac továbbított a kapuba, amire később Gecse Olivér válaszolt, miután bevágott egy kipattanót a keresztléc alá, a szünet előtt pedig Antal Előd is megvillant (4–1).
A második játékrész elején Róth Zoltán növelte az előnyünket, azonban ellenfelünk sem tétlenkedett, Sándor Cristian hamar visszaállította a háromgólos különbséget (5–2). A folytatás inkább a kiállításokról szólt, aztán a harmad végén Antal László kétszer is beköszönt, ugyanis Gecse Olivér és Róth Zoltán előkészítését is magabiztosan értékesítette (7–2).
Az utolsó felvonásnak kapuscserével vágott neki bukaresti riválisunk, Cosmin Agapie helyére Cristian Prodan érkezett, akit kisvártatva Gecse Olivér felavatott, majd Részegh Zsolt is megzörgette a hálót (9–2). Ezt követően a fővárosi együttes ismét eredményes volt, Fetés Róbert csúsztatott a ketrecbe, a harmad derekán pedig két újabb találatot jegyeztünk, hiszen Róth Zoltán létszámfölényben a bal felsőbe bombázott, utána emberáhátrányban beállította a végeredményt (11–3).

Román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Sportul Studențesc 11–3 (4–1, 3–1, 4–1)
Gólszerzők: Részegh Zsolt (5., 45.), Szabó Zsolt Ákos (5.), Gecse Olivér (16., 44.), Antal Előd (20.), Róth Zoltán (22., 49., 53.), Antal László (39., 40.), illetve Iulian Chițac (6.), Sándor Cristian (25.), Fetés Róbert (45.)
Kapura lövések: 59–24
Büntetőpercek: 6–14
Háromszéki Ágyúsok: Béres Szilárd, László Arnold – Szabó Zsolt-Ákos, László Hunor, Márton Koppány, Szőcs Zalán, Részegh Zsolt, Antal Előd, Ferencz Szilárd, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László, Kernászt Máté, Horváth Pál, Görbea Tivadar, Barkó Gergely, Király Ádám. Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Sportul Studențesc: Cosmin Agapie, Cristian Prodan – Ștefan Stănescu, Andrei Ștefan, Cristian Munteanu, Sándor Cristian, Iulian Chițac, Solymosi Tamás, Iulian Corneanu, Fetés Róbert, Cezar Sendrea, Sándor Zoltán, Vlad Grigori, Mihai Prisăcaru, Marian Ghiță, Robert Bica, Andrei-Cristian Popa, Mihnea Sîngiorzan, Liviu Moraru, Eduard Tămîrjan, Gabriel Caval, Benedek Norbert. Vezetőedző: Marian Ghiță.
Játékvezetők: Rácz Szilárd, Simon Roland, Szabó László, Gergely Péter.