Izgalmas és pörgős találkozót játszottunk kedden a Csíkszeredai Sportklub vendégeként a bajnokság alapszakaszában. Csapatunk közel volt ahhoz, hogy borítsa a papírformát, végül három szoros harmadot követően 4–2-re kikaptunk a Vákár Lajos Műjégpályán. Legközelebb október 28-án és 29-én az újonc Bukaresti Red Hawks együttesét fogadjuk a Deme László Műjégpályán.
Bátran indítottuk a mérkőzést, több helyzetet kialakítottunk, azonban ezeket Buda Márton védte. Bár veszélyesebben játszottunk, a 7. percben mégis a csíkszeredai alakulat szerzett vezetést, ekkor Becze Tihamér előkészítését Frank Gymer a bal felsőbe lőtte (1–0). Hátrányban sem csüggedtünk, mentünk előre az egyenlítő találat reményében, az első játékrész végéhez közeledve pedig nem sikerült kihasználnunk egy emberelőnyt.
A második felvonásban sem játszottunk alárendelt szerepet, felvettük a kesztyűt tapasztalt ellenfelünkkel, akikre ezúttal is nyomást helyeztünk, viszont nem sikerült a javunkra fordítanunk egy létszámfölényt. Nem sokkal később Kevin Constantine együttese kétszer is fórban rohamozhatott, ellenben ezeket a szervezett védekezésünknek és Béres Szilárd bravúros hárításainak köszönhetően lehoztuk kapott gól nélkül.
Alig kezdődött el az utolsó harmad, máris emberhátrányba kerültünk, azonban ez sem akadályozott meg abban, hogy betaláljunk: a 42. percben Szőcs Zalán passza után Ilyés Tamás lehetősége a jobb felsőben kötött ki (1–1). A kék-fehér mezesek újabb tévedését kiaknázva a 46. percben átvettük a vezetést, Gecse Olivér és Róth Zoltán összjátékát követően utóbbi a házigazdák kapusának lábai között a hálóba csúsztatta a korongot (1–2).
Rövid ideig örülhettünk, megingott az addig fegyelmezett védelmünk, a Sportklub pedig kevesebb mint másfél perc alatt fordított: előbb Becze Tihamér egyenlített (2–2), majd Láday Tamás lövését Reisz Áron továbbította a ketrecbe (3–2). A hátralévő időben igyekeztünk hosszabbításra menteni az összecsapást, viszont az 57. percben riválisunk lezárta a találkozót, miután Conor MacEachern védhetetlenül a hosszú felsőbe bombázott (4–2).
Román bajnokság, alapszakasz: Csíkszeredai Sportklub–Háromszéki Ágyúsok 4–2 (1–0, 0–0, 3–2)
Gólszerzők: Frank Gymer (7.), Becze Tihamér (49.), Reisz Áron (50.), Conor MacEachern (57.), illetve Ilyés Tamás (42.), Róth Zoltán (46.)
Büntetőpercek: 4–10
Kapura lövések: 33–28
Csíkszeredai Sportklub: Buda Márton, Ónodi Ottó – Láday Tamás, Conor MacEachern, Becze Tihamér, Frank Gymer, Péter Balázs, Ferencz-Csibi Róbert, Aapo Ahola, Kedves Tamás, Márton Botond, Nyisztor Ákos, Kristó Csongor, Salló Alpár, Fodor Csanád, Reisz Áron, Rokaly Norbert, Kovács Előd, Biró Gergő, Silló Arnold. Vezetőedző: Kevin Constantine.
Háromszéki Ágyúsok: Béres Szilárd, László Arnold – Szabó Zsolt Ákos, Horváth Pál, Biró Ottó, Szergej Pajor, Lukas Žukauskas, Antal Előd, Markus Magnusson, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László, Kernászt Máté, Ferencz Szilárd, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás, Barkó Gergely, Kertész Ákos, Nagy Tamás, Görbea Tivadar, Király Ádám. Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Játékvezetők: Magyar Áron, Csomortáni Zsolt, Szőgyör Zoltán, Biró Mátyás.