Skip to main content

Csapatunk izgalmas mérkőzésen, kétgólos hátrányból fordítva, sorozatban hat találatot szerezve, 6–4-re diadalmaskodott a kiváló játékoskerettel jégre lépő, Erste Ligában éllovas Brassói Corona vendégeként a bajnokság alapszakaszában, ezzel nagy lépést tettünk a harmadik helyezés bebiztosítása felé. Együttesünk pénteken és szombaton 18.30-tól a Sapientia U23 ellen játszik a Deme László Műjégpályán.

A Cenk alatti városban pörgős első harmadot produkáltak a csapatok, amelyek több helyzetet kialakítottak, azonban a hálóőrök elemükben voltak. Végül a házigazdák szereztek vezetést, a 12. percben Molnár Zsombor a bal alsóba ütötte a korongot (1–0), aztán nem sokkal később növelték előnyüket, ekkor David Levin laposan a rövid sarokba lőtt (2–0). Kétgólos hátrányban sem csüggedtünk, ezáltal még a szünet előtt szépítettünk, a 17. percben Róth Zoltán kísérletét hárította Tőke Zoltán, a kipattanót pedig Antal László a ketrecbe kotorta (2–1).
A második harmad is kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a játékrész derekán kettős emberelőnyben támadhattunk, viszont a lehetőségeinket nem sikerült értékesítenünk, csak kapuvasig jutottunk. Bátran és lendületesen játszó együttesünk a 34. percben megérdemelten egyenlített, Lukas Žukauskas előkészítése után Nagy Tamás iramodott meg és Tőke Zoltán lábai között pimasz mozdulattal a hálóba csúsztatott (2–2). Ezt követően átvettük a vezetést, Ilyés Tamás is meglepte a Corona kapusát, csatárunk távolról talált a hosszú felsőbe (2–3).
Remekül indítottuk az utolsó felvonást, emberhátrányban Antal László indításából Róth Zoltán volt eredményes (2–4). A folytatásban sem lassítottunk, az 50. percben Róth Zoltán kiváló passzából Antal László az üres kapuba emelt, a hajrában pedig Gecse Olivér eldöntötte a mérkőzést (2–6). A hátralévő időben hősiesen védekeztünk, ellenben tapasztalt ellenfelünk kétszer is beköszönt: előbb Kovács Előd csökkentette a különbséget, míg az 59. percben Jeremy Welsh bombázott a hálóba (4–6), ám a győzelmünkhöz így sem férhetett kétség.

Román bajnokság, alapszakasz: Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok 4–6 (2–1, 0–2, 2–3)
Gólszerzők: Molnár Zsombor (12.), David Levin (15.), Kovács Előd (58.), Jeremy Welsh (59.), illetve Antal László (17., 50.), Nagy Tamás (34.), Ilyés Tamás (36.), Róth Zoltán (42.), Gecse Olivér (57.)
Büntetőpercek: 4–2
Kapura lövések: 40–34
Brassói Corona: Tőke Zoltán, Patrik Polc – Sébastien Piché, Bors Huba, David Levin, Jeremy Welsh, Albert Zagidullin, Gajdó Tamás, Pavlo Borysenko, Andrei Filip, Molnár Zsombor, Nicholas Wong, Gecse Hugó, Farkas Tamás, Rokaly Boldizsár, Gajdó Balázs, Andrei Vasile, Csiszér Csaba, Kovács Előd, Roberto Gliga, Nicolae Vasile. Vezetőedző: Matthew Myers.
Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Béres Szilárd – Szabó Zsolt Ákos, Horváth Pál, Biró Ottó, Ilyés Tamás, Lukas Žukauskas, Antal Előd, Markus Magnusson, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László, Kernászt Máté, Ferencz Szilárd, László Hunor, Szőcs Zalán, Barkó Gergely, Nagy Tamás, Kertész Ákos. Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Játékvezetők: Csomortáni Zsolt, Bandi Csaba, Kacsó Dániel, Kőszegi Kálmán.