Skip to main content

Budapestről Debrecenbe utaztunk, ahol történetünk során először játszottunk a DEAC ellen. Csapatunk erejéből csak a szépítésre futotta, mivel a házigazdák a papírformát igazolva 6–2-re győztek, így az élre álltak az Erste Ligában.

Az első harmadban veszélyesebben játszott a debreceni együttes, viszont a szervezett védekezésünk Arany Gergely remek teljesítményével társult, ennek köszönhetően az első emberhátrányunkat is lehoztuk kapott gól nélkül. A 18. percig remekül tartottuk magunkat, ekkor azonban ellenfelünk kihasználta a második létszámfölényét, Anton Shenfeld átadása után Ilja Culigin a hosszú felsőbe lőtt (1–0). Közben ellentámadásból kialakítottunk néhány helyzetet, amelyeket Antek Tamás hárított. A játék képe a második felvonásban sem változott, riválisunk többet birtokolta a korongot, majd a 32. percben növelte az előnyét, Kiss Patrik a kék vonaltól továbbított a keresztvas alá (2–0). A folytatásban kétszer is fórban támadhattunk, viszont nem éltünk a lehetőséggel, aztán a DEAC tizenegy másodperccel a szünet előtt ismét betalált, Culigin ezúttal az előkészítő szerepében jeleskedett, az érkező Shenfeld pedig a hálóba csúsztatott (3–0). A zárószakaszban szépítettünk, a 48. percben Róth Zoltán a kapus lába mellett húzta a pakkot a ketrecbe (3–1). Ezt követően Artyom Vaszjunyin alakulata sebességi fokozatot váltott, kevesebb mint öt perc alatt háromszor ünnepelhetett: előbb Nikita Usztyinyenko, majd Németh Zalán és Jevgenyij Sztyepanov volt eredményes (6–1). Az utolsó percben csökkentettük a különbséget, emberelőnyben Róth Zoltán járt túl a hálóőr eszén, csatárunk kísérlete a lábak között talált utat a kapuba (6–2).

Erste Liga, alapszakasz: DEAC–Háromszéki Ágyúsok 6–2 (1–0, 2–0, 3–2)
Gólszerzők: Ilja Culigin (18.), Kiss Patrik (32.), Anton Shenfeld (40.), Nikita Usztyinyenko (50.), Németh Zalán (53.), Jevgenyij Sztyepanov (55.), illetve Róth Zoltán (48., 60.)
Kapura lövések: 40–27
Büntetőpercek: 10–6
DEAC: Antek Tamás, Hetényi Zoltán – Szécsi Patrik, Nikita Usztyinyenko, Németh Zalán, Anton Shenfeld, Ilja Culigin, Kiss Dániel, Bukor Rajmund, Tóth Richárd, Jevgenyij Sztyepanov, Vlagyiszlav Kulesov, Jurkovics Bence, Haranghy Bence, Kiss Patrik, Kovács Alex, Varga Balázs, Varga Máté, Ördög Roland, Saveli Lifshits, Kovács Alpár. Vezetőedző: Artyom Vaszjunyin.
Háromszéki Ágyúsok: Arany Gergely, László Arnold – Timur Raszulov, Nagy Tamás, Daniel Kuljas, Molnár Zoltán, Biró Ottó, Antal Előd, Farkas Tamás, Antal László, Róth Zoltán, Gecse Olivér, Horváth Pál, Szabó Zsolt-Ákos, Görbea Tivadar, Ilyés Tamás, Robert Timaru, Kernászt Máté, Barkó Gergely, László Hunor, Kertész Ákos. Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Játékvezetők: Árkovics Gergő, Gampel Máté, Kolláth Bence, Kucsma Richárd.