Az első harmadnak köszönhetően szerdán 3–2-re nyertünk a listavezető Gyergyói HK vendégeként a román bajnokság alapszakaszában, így sorozatban negyedik győzelmünkkel a táblázat negyedik helyére léptünk. Csapatunk az előzetes programmal ellentétben a hétvégén nem idegenben, hanem hazai környezetben játszik a sereghajtó Sportul Studențesc ellen, ugyanis a Berceni Arena objektív okok miatt nem alkalmas a mérkőzések megrendezésére. A találkozók pénteken és szombaton 19:30-kor kezdődnek a Sepsi Arénában.
Remekül indítottuk a mérkőzést, 104 másodperc elteltével vezetést szereztünk, Róth Zoltán előkészítését Gecse Olivér értékesítette (0–1). Az első harmad közepén kivédekeztünk egy emberhátrányt, aztán a szünet előtt kétszer is eredményesek voltunk. A 19. percben Szőcs Zalán passzából Ilyés Tamás lőtt a hálóba, majd Antal László átadásából Róth Zoltán iratkozott a gólszerzők közé (0–3). A második felvonást jobban kezdték a házigazdák, akik a 24. percben szépítettek, miután Kosza Ádám a ketrecbe továbbította a korongot (1–3). Ezt követően kiegyenlített küzdelem zajlott a jégen, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, azonban újabb találat nem született, így csapatunk kétgólos előnnyel vághatott neki az utolsó játékrésznek. A harmadik harmadban a szervezett játékunknak köszönhetően ellenfelünk képtelen volt kihasználni egy újabb létszámfölényt, viszont nem sokkal később az éllovas csökkentette a különbséget, az 50. percben Sándor-Székely Ottó szerzett gólt (2–3). Kevesebb mint öt perccel a mérkőzés vége előtt riválisunk időt kért, ezt követően pedig fórban rohamozhatott az egyenlítés reményében, ellenben együttesünk védelme állta a sarat, a piros-fehér mezes alakulatnak nem sikerült hosszabbításra mentenie a találkozót, ezáltal három fontos ponttal távoztunk Gyergyószentmiklósról.
Román bajnokság, alapszakasz: Gyergyói HK–Háromszéki Ágyúsok 2–3 (0–3, 1–0, 1–0)
Gólszerzők: Kosza Ádám (24.), Sándor-Székely Ottó (50.), illetve Gecse Olivér (2.), Ilyés Tamás (19.), Róth Zoltán (20.)
Kapura lövések: 26–25
Büntetőpercek: 0–6
Gyergyói HK: Mag Örs, Márk Bálint – Molnár Ákos, Györfy Tihamér, Simon Levente, Daniel Trancă, Sándor-Székely Ottó, Bartis Adorján, Sándor Bence, Vincze Gergő, Csiszér Ádám, Szopos-Böjte Szabolcs, János Márk, Szabó Tas, Gál Tihamér, Răzvan Timaru, Salamon Róbert, Fodor Dávid, Kosza Ádám, Lázár Menyhért, Máthé Zsolt. Vezetőedző: Daradics Csaba.
Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Béres Szilárd – Szabó Zsolt-Ákos, Horváth Pál, Nagy Tamás, Molnár Zsombor, Biró Ottó, Antal Előd, Ferencz Szilárd, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László, Kernászt Máté, István Sándor, László Hunor, Ilyés Tamás, Szőcs Zalán, Király Ádám. Vezetőedző: Kertész Zoltán.
Játékvezetők: Gergely Lehel, Bandi Csaba, Szőgyör Zoltán, Simon Roland.