Skip to main content

A Háromszéki Ágyúsok nagy meglepetésre legyőzte a Csíkszeredai Sportklub együttesét a román jégkorong-bajnokság alapszakaszának hétfői mérkőzésén. A házigazda kézdivásárhelyi alakulat kétgólos hátrányból egyenlített, majd két meccsvégi találattal diadalmaskodott.

A felemás galaci mérkőzések után hétfőn a kézdivásáráhelyi jégcsarnokban lépett jégre a Csíkszeredai Sportklub, amely tétmérkőzésen második alkalommal csapott össze a Háromszéki Ágyúsokkal. Az előző találkozót a kék-fehérek 5–2 arányban húzták be a nyáron alkult újoncok otthonában, és az első öt perc után úgy tűnt, a vendégek ezúttal is könnyűszerrel begyűjtik mindhárom pontot. Előbb Kuljas köszönt be, majd Szkacskov követte a honfitárs példáját, az Ágyúsok viszont még az első szünet előtt két góllal válaszoltak: Róth Zoltán szépítését Antal Előd egyenlítése követte, utóbbi emberelőnyben volt eredményes. A barátságos meccsek iramát idéző, kissé vakációs hangulatú összecsapáson a középső játékrészben érintetlenek maradtak a kapuk, aztán a 44. percben Fodor Csanád kiválóan helyezett lövésével ismét vezetést szerzett a Sportklub. Az igazi csavar azonban a végére maradt, kevesebb mint három perc volt hátra, amikor Bolsakov vette be a magyar válogatottal múlt héten egy lengyelországi felkészülési tornán szerepelt Adorján Attila kapuját.

Az orosz hátvéd ráadásul duplázott a hajrában, az Ágyúsok pedig a Gyergyói HK legyőzése után újabb nagy skalpot gyűjtöttek be. Sikerével a háromszéki gárda már csak egy pontra áll a negyedik pozíciót elfoglaló Brassói Coronától, míg a Sportklub három egységre az éllovas GYHK-tól második a tabellán.

 

Román jégkorong-bajnokság, alapszakasz Háromszéki Ágyúsok–Csíkszeredai Sportklub 4–3 (2:2, 0:0, 2:1) Gólszerzők: Róth (6.), Antal E. (12., emberelőny), Bolsakov (58., emberelőny, 59.), ill. Kuljas (5.), Szkacskov (6.), Fodor (44.) Kapura lövések: 26–26 Kiállítások: 8, ill. 10 perc

 

(Ezt a cikket a Székelysport.ro-ról másolták: https://sport.szekelyhon.ro/jegkorong/elszorakozta-kezdivasarhelyi-vendegjatekat-a-sportklub)