Skip to main content

Izgalmas mérkőzésen, kiegyenlített küzdelmet követően csapatunk hazai környezetben 4–3-ra győzött a Sapientia U23 ellen a román bajnokság alapszakaszában. Idénybeli ötödik sikerünkkel megelőztük Per Lundell legénységet a táblázatban. Folytatás vasárnap 18.30-tól a Felcsíki Műjégpályán, ahol szintén a három pont begyűjtése a célunk.

Remekül kezdtük a mérkőzést, ugyanis 78 másodperc után vezetést szereztünk: Antal Előd előkészítését Antal László értékesítette (1–0). A folytatás a kiállításokról szólt, kivédekeztünk három emberhátrányt, ráadásul harmadszor több mint egy percig kettős létszámfölényben támadhattak a vendégek. Az első harmad hajrájában emberelőnybe kerültünk, viszont egyik helyzetünket sem sikerült gólra váltanunk.
A második felvonás közepén felgyorsultak az események, a 27. percben Róth Zoltán passzából újfent Antal László volt eredményes (2–0), majd a 29. percben Szopos-Böjte Szabolcs révén szépített az ellenfelünk (2–1). Nem sokkal később ismét betaláltunk, a 34. percben emberelőnyben Szabó Zsolt-Ákos távoli lövését Biró Ottó juttatta a ketrecbe (3–1). Szünet előtt húsz másodperccel a zöld-fehér mezesek csökkentették hátrányukat, miután Kedves Tamás feliratkozott a gólszerzők közé (3–2).
Az utolsó játékrésznek kettős emberhátrányban vágtunk neki, ezt kihasználva a riválisunk egyenlített, a 42. percben Both Péter továbbított a hálóba (3–3). Ezt követően több lehetőséget kialakítottunk, ám az 56. percig nem találtunk a kapuba, ekkor egy kontrát követően Ferencz Szilárd kiugratásából Gecse Olivér zörgette meg a hálót (4–3). Másfél perccel a vége előtt Per Lundell időt kért, tanítványai pedig igyekeztek hosszabbításra menteni a találkozót, azonban hatékony védekezésünknek köszönhetően sikerült itthon tartanunk a három pontot.

Román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Sapientia U23 4–3 (1–0, 2–2, 1–1)
Gólszerzők: Antal László (2., 27.), Biró Ottó (34.), Gecse Olivér (56.), illetve Szopos-Böjte Szabolcs (29.), Kedves Tamás (40.), Both Péter (42.)
Kapura lövések: 42–35
Büntetőpercek: 176–135
Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Béres Szilárd – Ferencz Szilárd, Biró Ottó, Márton Koppány, Molnár Zsombor, Molnár Zoltán, Szabó Zsolt-Ákos, Horváth Pál, Antal László, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal Előd, Györffy Szilárd, Márk Róbert, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás, László Hunor, Görbea Tivadar. Vezetőedző: Todor Krisztián.
Sapientia U23: Alex Olaru, Galusnyák Tamás – Kovács Előd, Kernászt Máté, Viktor Szolokin, Bănceanu Levente, Makszim Ascsulov, Kristó Csongor, Sólyom Csongor, Kedves Tamás, Szopos-Böjte Szabolcs, Marton Botond, Both Péter, Lázár Menyhért, László Balázs, Lázár Sebestyén, György Szilárd. Vezetőedző: Per Lundell.
Játékvezetők: Cristian Filip, Andries Gheorghieș, Szabó László, Szőgyör Zoltán.